Milyen színtípusok léteznek és mit is jelentenek valójában?

Színtípusok

Ősz, tél, tavasz, nyár típus létezik, de mit is jelent ez valójában? Mi köze van a színtípusoknak az évszakokhoz? Számít valamit, ha valaki ezekben a hónapokan született?

A válasz nem. Viszont az évszakok színei egyes esetekben nagyon is jó képet festenek nekünk arról mik fognak jól állni egyes évszaktípusoknak. Képzeljünk el egy őszi tájat, ahol minden szép sárgás, bordós, barnás árnyalatokban pompázik, amikor még van egy kis zöld is a táj színeiben, de már egyik szín sem igazán élénk, inkább szép, nyugodt, harmóniát árasztó. Az ősz típus színei pont ilyenek.

A tavaszoknak a legjobb színei az élénk meleg sárgák, zöldek, pirosak, mint ebben az évszakban pompázó rét és erdő színei.

A nyár és a tél már kicsit nehezebb, hisz ez a kettő nem igazán igazodik az évszak színeihez. Az évszak és a típus kapcsolatát úgy lehetne összekötni, hogy télen, ha az ember feltűnő szeretne lenni a folytonos sötétségben vagy épp síelése közben, akkor jó ha élénk kékeket, pirosakat, rózsaszíneket, citromsárgákat húz magára. A nyár színeit pedig úgy kapjuk meg, hogy a tél színeket kitesszük a napra, hagyjuk őket állni, majd amikor a nap már kiszívta őket, fakóvá váltak, akkor lesznek jók a nyár színtípúsnak.

Tartalomjegyzék

A melanin és a színtípus kapcsolata

Az ember egyedi genetikája határozza meg milyen színek harmonizálnak vele a legjobban és ennek meghatározására hozták létre ezt a 4 fő színtípust.

eumelanin-pheomelanin

Mik azok a tényezők, amik befolyásolják a színtípusunkat? Az emberi szervezet színezőanyaga a melanin, amiből kétféle is létezik. Az egyik az eumelanin a másik a pheomelanin. Az első a hideg, sötétebb színekért felelől, míg a második a meleg és világosabb színekért. Ezeknek az egyedi eloszlása és aránya fogja meghatározni, hogy egy ember milyen színtípusba tartozik. Ez az arányszám sosem változik az életünk során, még akkor sem amikor lebarnulunk, sőt még időskorban sem. Nagyon egyszerű példa erre, ami könnyen szemlélteti ezeknek a működését, az a természetes vörös haj, vagy  a rókák vörös bundája ugyan az a magas pheomelanin szám felelős értük, ami a szervezetben található meg.

Ez fogja befolyásolni, hogy hidegebb vagy melegebb színek fognak harmonizálni legjobban a bőrtónusunkkal és természetes színeinkkel.

Ezen kívül, amit még meghatároz az az, hogy élénk (telített) színek vagy tört (telítetlen) színek passzolnak legjobban hozzánk. Sokan könnyen barnulnak, valakik pedig pillanatok alatt le tudnak égni. A melanin szerepe a bőrünk védelme, a barnulás pedig egy védekező mechanizmusa a bőrünknek, ezért ennek a folyamata is sokat elárulhat rólunk.  Vannak emberek, akik csak az utcán való sétálástól le tudnak pirulni és szinte sosem barnul be a bőrük, másokat pedig nagyon gyorsan megfog a nap.

hemoglobin-melanin

Az 1. oszlopban egy normál kamerával készült képet láthatunk, a 2. oszlopban egy hemoglobin kamerásat, ami megmutatja mennyire ütnek át a vérerek, mennyire pirosodik az ember bőre, a 3. pedig egy melanin kamera. Jól látszódik, hogy attól függetlenül, hogy valaki világos bőrű még lehet telített melaninnal és van aki nem.

Ezeket a tulajdonságokat vizsgáljuk meg egy színtanácsadás során kendőzéssel, aminek a végén a vendég számára is egyértelmű lesz a színtípusa. A tudományosan is alátámasztható tényezők nagyon szépen megmutatkoznak a több, mint száz színkendő mellett, ha helyesen használjuk őket.

Színtípusok és altípusok

A fő típusok pedig ezek alapján lettek meghatározva:

  • Tél típus– hideg, élénk, sötét
  • Nyár típus – hideg, tört, világos
  • Tavasz típus – meleg, élénk, világos
  • Ősz típus – meleg, tört, sötét
színtípusok

A fő típusok mindegyikének pedig 3 altípusa van, amik azt mutatják meg, hogy mik a legjobb színeink a fő típusunk nagy halmazából. Minden altípusnak jól állnak a fő típusa színei, ám a legjobbakat ennek megállapításával tudjuk megmondani. Legyen szó hajszínről, ruháról van a legjobb rúzs színéről. Pl. egy sötét télnek szüksége van a színeiben a mélységre/sötétségre, így amikor öltözködésről van szó, jó ha keveri a világosabb tél színeket egy-két sötétebb árnyalattal. Ilyenkor nagyon sokat segít egy jó hajszín is, mert az is tud némi kontúrt adni az arcának. Egy hideg vagy élénk télnek nem feltétlenül kellenek ezek a sötét színek, így színtípuson belül is nagyon változatosak tudnak lenni az emberek, de az alapok lehetnek ugyanazok.

Tavasz típus

Élénk tavasz típus színei

A hideg-meleg határán mozgó színek között nagyon jól tud válogatni, neki akár még egy málnás rózsaszín is belefér, vagy ha úgy érzi még egy platina szőke haj is jól állhat.

élénk tavasz

Meleg tavasz típus színei

Legjobb színei a tavaszok legmelegebb árnyalatai. Érdemes ruházatban, sminkben és hajban is erre törekedni. Rúzsban minden narancsos, barackos árnyalat jól fog neki állni, hajban is a meleg szőkék lesznek a legjobbak.

meleg tavasz

Világos tavasz típus színei

Minden tavasz szín tökéletes lesz neki, ha egy kis fehéret keverünk hozzá és kivilágosítjuk. Természetesen jól lehet kombinálni az erősebb árnyalatokkal, de az arca közelében nem szabad túlzásba esni, mert el fogja nyomni. Hajban is érdemes világosítani, sokszor elég egy kis melír, balayage, attól függően milyen sötét a természetes hajszíne.

világos tavasz

Ősz típus

Meleg ősz típus színei

Ahogy a tavasznál is, itt is az őszök legmelegebb árnyalataiban fog pompázni. Hajban sokszor nem lehet rendesen a meleg altípusok haját hamvasítani, mert annyi pheomelanin található benne. Szerencsére nem is kell, mert nagyon jól mutat rajtuk a meleg hajszín.

meleg ősz

Lágy ősz típus színei

A lágyság ebben az esetben a törtségre utal, hisz ezeknek az altípusoknak a legjobban azok az ősz színek fognak jól állni, amiben sok a szürke, emiatt igazán fakó, lágy hatásuk van.

lágy ősz

Sötét ősz típus színei

Fontos, hogy az arcuk közelében legyen egy kis sötétség. Ez lehet akár a saját hajuk, egy sötétebb blézer, sál, rúzs, vagy póló. Nyugodtan fel lehet dobni egy világosabb színnel a szettet.

sötét ősz

Tél típus színei

Élénk tél típus színei

A másik típus, aki nagyon jól tud mozogni a hideg és meleg színek határvonalán. Nincs szüksége a leghidegebb árnyalatokra, az élénk tavasszal vannak igazán jó átmeneti színei, de az alapok természetesen a hideg élénk színek.

élénk tél

Hideg tél típus színei

A leghidegebb tél színekben fog igazán jól kinézni. Jöhetnek az igazán jeges árnyalatok vagy akár a magenta. Öltözködésben érdemes a maximum 1-2 élénk színt tartalmazó szettekre építkeznie.

hideg tél

Sötét tél típus színei

Ugyanaz az a helyzet, mint a sötét ősznél. Érdemes sötét árnyalatokat variálnia akár világosabb tél színekkel. A neon színek is igazán jók egy sötét árnyalattal variálva, hisz az is remek kontrasztot ad nekik. Az a legjobb, ha a hajuk is sötét színű.

sötét tél

Nyár típus színei

Hideg nyár típus színei

A legszínesebb nyár, akinek a tört hideg árnyalatok állnak remekül. A tél színeit kicsit lágyítva megkapjuk a legjobb színeit.

hideg nyár

Lágy nyár típus színei

A színeikben fontos lesz a törtség, hogy minél több szürkét tartalmazzanak, ahhoz, hogy ne nyomja el őket.

lágy nyár

Világos nyár típus színei

A nyár színek világosítva tökéletesek lesznek számukra. Igazi cukorkaszínekben mutatnak a legjobban.

világos nyár

Kapcsolódó cikkek

Lágy ősz típus rúzsok nőknek 2024-ben

Lágy ősz típus rúzsok nőknek 2024-ben

Lágy ősz típus rúzsok nőknek 2024-ben Lágy ősz típus Az ősz színtípusba tartozó emberek nagyon sokszínűek tudnak lenni,…
Melanin - Színtípusunk meghatározója

Melanin - Színtípusunk meghatározója

Melanin – Színtípusunk meghatározója Színtípus meghatározásnál sok tényező szóba jöhet, ám a legfontosabb ezek közül a melanin, ami…
Színtípus meghatározás - Megállapíthatom a saját színtípusomat?

Színtípus meghatározás - Megállapíthatom a saját színtípusomat?

Színtípus meghatározás – Megállapíthatom a saját színtípusomat? Színtípus meghatározás Mostanság nagyon felkapott lett a színtanácsadás és a színtípus…

© 2019-2023 Méhes Bettina Makeup

Scroll to Top